Isten a szellemi minőségű „edényének”, vagyis az Őt a Teljes Egészével a maga arányában megnyilvánítani hivatott formájának (képmásának) is teremtett, „élő léleknek”  (élő szellemi, azaz isteni életszemélyiségnek) is nevezhető ember a maga részéről még mindig nem arra törekszik, hogy az előbbi magával Istent megnyilvánításhoz Istennel legyen már mintegy újra is teljesen eltelve, hanem Őhelyette továbbra is az anyaggal és energiával akar tele lenni teljesen is, vagyis az egész teljességével is tárgyi tudat akar lenni.

Az Isten szemében már igaz, és az igazulása útját még járó emberi lélek azonban ellenzi a tárgyi tudata szintén hamis eszméit. Tudja ugyanis, hogy ami nem az Igaz Istentől „születik” (származik), az eleve csak hamis, eleve igazságtalan (igazságban hiányos, azaz csak „másodkézből” való „igazság”) lehet. Isten ugyanis EgyMaga az egész Teljességével az igaz Igazság, Szeretet, Szépség, és Jóság, és Ő maga az Örök Élet, és Örök Lét is. Ezért kell a jelen Istenétől más létállapotunkban keresnünk Őt, és kell állhatatosan kitartanunk az Élet örök szellemi értékei, azaz Isten örök szellemi igazságai mellett. Isten, az  előbbiekkel egyben még Szellemnek is nevezhető legfelsőbb és leghatalmasabb Lény  ugyanis, ellentétben az alapjaiban szintén Őáltala alkotott tárgyi valóságával örök Valóság, azaz Isten maga az egész Örökkévalóság is, Akitől és Ami Lényből, illetve ahonnét valók vagyunk magunk is. (Még csak a tudós emberek által sem tagadható, hogy a Lét és Életnek származékai vagyunk.)

Az igazság azonban változatlanul az, hogy, ha mi, értelmes teremtményei komolyan keressük Istent, akkor azzal lényegében az történik, hogy fokozatosan gazdagodunk Isten ismeretében és tulajdonságaiban, miáltal pedig már meg is erősödünk az Istenben. (Istenben leszünk egyre gazdagabbak.) A rendszeressé váló ilyen kereséssel pedig már azt érhetjük el, hogy a bennünk az Ő ismerete hiányában felgyülemlett negatív tulajdonságok illetve érzelmek egyszerűen feloldódnak, vagyis mindörökre eltűnnek az időközben felerősödő isteni szeretet „fényétől”, vagyis lényegében maga Isten által lesz mind végleg eltüntetve belőlünk.  Az Istenbe vetett igaz hitünk igazolja tehát, hogy már kizárólag csak abban hiszünk, ami igazán jó, szép, igaz, nemes, azaz csak abban, ami közvetlenül Isteni eredetű örök érték, és egyenesen az Istentől jön el hozzánk.

Ideiglenesen itt a mulandó valóságban élvén azonban nem csak az előbbiekben lehet, illetve van is részünk. Minden tárgyi dolgunk illetve cselekedetünk ugyanis a jelenlegi lelki állapotunknak, a szellemi tudati állapotunknak tárgyi kifejezője. Mindig az egyetemes isteni elvek alapján kellene tehát gondolkoznunk, hogy mindig, és valósággal jó legyen a lelki állapotunk, mely aztán már ugyanolyan jó fizikai állapotokat is teremt a részünkre.

Amikor viszont nem az isteni elveknek, hanem az emberi tömegszellem avagy tömegtudat után megyünk, akkor többé már nem az Isten egyetemes elvei, hanem tömegtudatnak a tévhitei, félelmei, babonái, szokásai, hagyományai,  vágyai, vagyis az általa meghatározottak szerint gondolkodunk, és annak megfelelően fejezzük is ki magunkat. Ez esetben tehát már nem is az Istennek, hanem már mindig csak az embereknek, az emberi elvárásoknak igyekszünk megfelelni. Ennek pedig az lesz az eredménye, hogy ahelyett, hogy rendeződnének a gondolataink, beszédeink, és cselekedeteink, egyre inkább rendezetlenekké, szétszórtakká, szabálytalanul megosztottakká, vagyis egészen kaotikussá válunk minden területen. (A valósággal józan eszünk teljes elvesztésével tehát mindig már csak az összevisszaság, vagyis inkább csak zavarodottság, és a már egészen vadul ide-oda kapkodás lesz az itteni életünkben a legfőbb jellemző jegyünk.)

Azt azonban talán már mindenki tudja, hogy az ember a gondolkodása, és az azt irányító tudatos értelme együttese, vagyis a képzeletének is nevezhető képzelő ereje révén teremt meg mindent, amit meg tud teremteni, amit tehát létre tud hozni. Ez a teremtő erő pedig nem más, mint az Isten bennünk tevékenykedő teremtő ereje, melyet pusztán csak az Ő végtelen kegyelméből fakadóan mondhatunk, illetve tarthatunk is a magunkénak. Ezen isteni erő révén teremthetünk tehát magunknak a szellemi minőségű tudatunkkal az isteni elveknek figyelembevételével isteni értelemben vett jó egészséget, boldogságot, gazdagságot, sikert és jólétet, ami jók viszont teljesen mások az itt ugyanígy nevezett, de tárgyi tudattal megteremtett mulandó tárgyi dolgokhoz (itteni „jókhoz”) viszonyítva. A tömegszellemre hallgatva azonban, mint azt talán most már láthatjuk is, inkább már csak újabbnál újabb betegségeket (most éppen egy egész világot leigázó vírusbetegséget), boldogtalanságot, szegénységet, sikertelenséget, igazságtalanságot teremtünk, mind tehát magunk, mind pedig az embertársaink számára. Az emberiség nagy tömegének szelleme tehát még mindig nem igazságos, még tehát rengeteget kellene tisztulnia. A tömegtudat ugyanis még csak szájalni tud a társadalmi igazságosságról is, vagyis igen messzire van attól is, mint ahogyan az Igaz Istentől is. Ha azonban ez a tömegtudat vagy tömegszellem a társadalmi igazságosságot sem képes elérni, akkor hogyan is tudhatná az annál jóval magasabb rendű valóságos isteni igazságosságot akár csak érinteni is? Az igazság ugyanis az, hogy a tömegtudat, főleg pedig a képviselői, a vezetőink, sajnos még mindig hamis képet, hamis elképzeléseket alkotnak az Igaz Istenről, mert még ők is el vannak telve halálfélelemmel, bűntudattal, igazságtalansággal, hamis hiedelmekkel, gyűlölettel, gőggel, faji, és vallási előítéletekkel, önzéssel, főképpen pedig az Igaz Istenről és Fiáról való tudatlansággal, mely az előbbieket eredményezi, vagyis összefoglalva el vannak telve minden Istentől idegen jellemzővel, ahelyett tehát, hogy ők is már csak az Igaz Istennel lennének eltelve, azaz, hogy maguk is a teljes egészükkel újra valóságos isteniek, azaz igaz Isten-tudatok, Isten szintén valóságos (igaz, örök) embereinek lenni igyekeznének.