Az Istent valamilyen szinten Őtőle már ismerő emberek nem a saját tudásukat adják tovább, hanem a jelenlegi tisztaságuk, illetve lelki fejlettségük lehetővé teszi, hogy Isten tudása rajuk, mint szószólóin, vagy írnokain keresztül áramolhasson mások felé is. Isten így adta az alábbiakat is tudtunkra a „tudós” tévtanítók tevékenységeiről is isteni értelemmel tudó egyszerű embereken keresztül, akik ellentétben ezekkel a következtetéseikkel okoskodó tudósokkal „tudó”knak nevezhetők.

Az okoskodó tudósokra tehát már egyáltalán nem hallgatva, a színtiszta, avagy átlátszó tisztaságú Lét és Élet egész Teljességének is nevezhető Isten „tagjaként” kellene ismernünk valamennyi tudatos értelmű élőlényt, és így természetesen magunkat is. Mi „embernek” nevezettek, elsősorban tehát szellemi lelki lények (anyagtalan és energiátlan szellemi minőségű lelkek, azaz tudatos szellemi életek) vagyunk, akik az élve létezésükhöz különféle testeket (lét- és életformákat) vehetnek igénybe, azaz ölthetnek magukra a szintén különféle létrendszereiben Istennek, Aki nem csak a Szeretet, hanem a Lét és Élet is, akár az egyetlen abszolút Személye, akár az Ővele egy egész Teljessége vonatkozásában is.  Az innét végtelen látszatú tárgyi világegyetem valósága pedig Istennek a kezdettelen és végtelen /öröktől fogva örökkön örökké létező/ végtelenül hatalmas, láthatatlan Szellem és Lélek mivolta egész Teljességének ideiglenes fennmaradású fizikai jelenléte, vagyis az anyagokból illetve energiákból álló teste.

Igen szomorú tény azonban, és ez nem is csak a vallásoknak és hitszervezeteknek, hanem az ezo és exo, valamint a többi „spirituális” tudósoknak „köszönhetően”, mára az „Isten” fogalom egy tőlünk elkülönülten (messzi távolban) élő, leghatalmasabb, legfelsőbb, és legfőbb Lényt feltételez, és sajnos fogad is el, pedig ez a külön élő isten egy hamis isten, és nem pedig az egyedül Igaz. Innét, vagyis ebből a hibás felfogásból van, hogy mi, emberek Istentől és egymástól is elkülönült lényeknek látjuk, és annak értjük is magunkat.  Az előbbiből adódik aztán már az is, hogy Istent és Fiát még ma is mindenki a maga elgondolása, és a maga tárgyi érzékszervi érzései szerint akarja követni, és következetesen így is követi, csakhogy így ez egyáltalán nem a helyes Isten követés, és még csak a Fiának követése sem. Pedig az Istentől való függetlenség mindig csak bajt hozhat az emberre. A vezetést illetve irányítást ez esetben ugyanis a maga „kezében” tartva (testtudatával végezve) az ember „magabiztossá” is lesz, vagyis testi emberként igazán csak magában, és a maga erejében, vagy mások ugyanilyen erejében bízóvá lesz. Az ilyen ember, ha esetleg Istenhez is fordul, leginkább csak önző kérése lesz Őhozzá is, és inkább csak a tárgyi vágyait akarja Ővele is kielégíttetni.

A jelen, és a tudósok szerint is létező többi ehhez hasonló duális valóságok nélkül viszont csakis a szellemi minőségű, és szintén az egyetlen Istent jelentő Legtisztább Szeretet és Értelem abszolút Egysége van az Ő egész világát („országát”) is jelentő Ővele egy szintén végtelen, tökéletesen tiszta, és tisztán szellemi minőségű Teljességével egyetemben, mely egyetlen igaz Egység egyben tehát a színtiszta Lét és Élet Egység is.  Ez az Egység avagy „Egy” most éppen Lét és Élet Tudatosságként („VAGYOK”-ként), vagyis a Tudatos Tudata révén jelenik meg, azaz lesz nyilván az egész duális világrendszerének szeme láttára is. Isten a Tudatos Tudatára ébredt Teremtő egy mindennemű elkülönüléstől teljesen mentes, öröktől fogva (időtlenül) létező és élő abszolút értelmű Lény, Akitől és Ami Abszolút Elsőből ered illetve van minden, és mindenki is, aki és ami  Őutána van, és Aki végtelen, és szintén felülmúlhatatlan teremtő és teljesítő képességgel, és végtelen ugyanilyen lehetőséggel is rendelkezik arra vonatkozólag is, hogy Ő Maga mivé, mi mindenné válhat (is). Az értelmes tudásában, tulajdonságaiban, és képességeiben is páratlan Teremtő tehát a Szeretet mivoltával egyben Maga a szellemi minőségű végtelen Értelem is, Aki a Maga egész Teljességét is meg kívánja „tapasztalni”, azaz meg akarja ismerni és érteni a teljes egész Magát, és az előbbi amivé válása képessége révén most végtelen Tudatos végtelen Tudatként tapasztalja meg Magát  a létező legkisebb pontjában (tagjában), és a végtelen nagy teljes egészében is, éspedig még a duális valóságain keresztül is, ami egészet, mint előtte az egész anyagtalan szellemi valóságát is, e céllal is teremtett. A tudatos értelmű Teremtőnek Ővele egy, és így szintén Teremtőnek nevezhető Tudatát mi, Istennek legkisebb értelmes tudatai itt „Igének” nevezzük. A teremtő, azaz tevékeny (cselekvő) Isteni Tudat (az Ige) kifejeződött (megtestesült avagy manifesztálódott), lényegében azonban egyszerűen csak dualizált (tartalmi és formai lényegre képletesen felosztott) eredeti, azaz Teremtői  Gondolat, és egyben Teremtői „Szó” is tehát, Aki  és Ami itt Isten duális valóságrendszere egészének Föld nevű pontján mulandó testben (az Őáltala „embernek” teremtett tudati származéka részére alkotott /teremtett/ fizikai testet magára öltve) megnyilvánította Magát, és révén Isten a Maga teremtette emberré (is) vált.

A Teremtő ugyanakkor pedig bennünk (is), és egyszerre ezen a teljes önmagunkon túl is létezik és él nem nyilvánosan is, mivel Ő mindenütt jelenlevő az átlátszóan tiszta, azaz teljességgel anyagtalan szellemi minőségével. Ahol tehát valami is van, vagy látszatra semmi, azaz levegő, és még csak vákuum sincsen, Ő „ott” is „ott” van örök jelleggel. Ezért pedig bárki bárhol közvetlen kapcsolatba is tudhat Ővele kerülni. Ez a kapcsolat Isten részéről folyton meg is van, csak ez a kapcsolat is egyenlőre még rejtetten létezik az esetünkben is, de nem is csak Isten van előlünk elrejtőzködve, hanem a valóságos lényegi (isteni) mivoltunk is „el van leplezve” előlünk most éppen a legsűrűbb „szövésű” fizikai testünkkel, a szilárd látszatú anyagi testünkkel, az előtt pedig még a tárgyi elménkkel (testtudatunkkal), és a szintén testi énünkkel is, amiről is viszont egyedül magunk tehetünk, mivelhogy mi, Istennek Őtőle „ember” nevet kapott teremtményei akartuk így.

A Teremtő megismerhető tehát még akár „égi IGE”-ként (’s égi Szózatként) is, mivel Ő, az öröktől fogva létező és élő tiszta és tisztán szellemi (láthatatlan) minőségű Ön/Éntudat először is létrehozott magából egy gondolati ugyanilyen értelmes tudati egységet, aki és amivel aztán már képes a teljes magára is reflektálni, vagyis ezzel az egész teljességével őbelőle lévén, és ezért ővele abszolút egy egységével magát ezzel már az „összetevőiben”, és az egész teljességében is megfigyelni, és megtapasztalni, azaz megismerni, és megérteni is a teljes és tökéletes létében és életében. Az egyedül eredetinek nevezhető magával pedig ugyanígy tisztában tudott illetve tud lenni az őt magával megnyilvánítani képes, és így létét és életét ezzel neki igazoló (bizonyító) „felével”, ami teremtő erejével is bíró, ővele tehát egy és azonos gondolati énjét az örökké változatlan ő irányítani is tud minden tevékenységét, azaz minden cselekvését illetően. Ezen egy esetben (vagyis maga az Abszolút esetében) azonban szó sincsen az igaz avagy valóságos önazonosság megkettőzéséről, hanem csak az egyetlen magából való, egy és ugyanazon szellemi gondolati minőségű és értékű értelmes tudati „vetületről”, egy őt mintegy magában hordozó, és magával meg is nyilvánító „összetevői teljességről” magában. Az egyedül igazzal tökéletesen egyazon, vagyis szintén igaz gondolati öntudatról beszélhetünk tehát az Isten vonatkozásában, ami csak az Ő kizárólagos esetében áll fenn igaz valósággal. Más esetben viszont a gondolat ént magából ki is vetítő adhat az övével egyező mellett más valóságot is a gondolati énnek magában, vagyis magával egyben, és így már lehet szó valóságos kettős énről (két lényegűségről) is. Isten esetében tehát csakis egyetlenegy Ővele egy és azonos Én létezik. A Teremtő Istennél kezdetben tehát valóban csak a Teremtő Ige, vagyis a Teremtő Gondolat avagy Teremtő Szó van, mely Ige tökéletesen egy Istennel, és nem csak Istennél, hanem Istennel is van, és minden általa lett, ami van.

Az Ige általi teremtésre pedig a Teremtő Istennek azért van szüksége, hogy egy teljes önmagától teljesen „más” aspektusban és aspektusból is teljesen (a teljes egészével), és a legkisebb részleteiben (összetevőiben, tagjaiban) is megismerhesse és megérthesse az Örök Magát, és ez a „más” aspektus az Ő teljes egészének mulandó minőségben ábrázolása, mely teremtéssel létrehozott Isten-ábra a Teremtő Egynek teremtései általi Értelmi és Tudati örök fejlődése végett időszakos felállítású, vagyis mindig csak időlegesen létező, hogy mindig az örök folyamatos fejlődése szerinti legújabb teljes egészét fejezhesse ki vele, és tekinthesse meg benne a részegységeivel egyetemben a teljes egész Magát is, mint Őneki nem örök fennmaradású tükörvalóságában. Ez az egyetlenegy Teremtő minden vonatkozásban, vagyis minden jellemzőjében (jellemző jegyeiben, azaz jellemvonásaiban, avagy tulajdonságaiban) is abszolút tehát, és így tudás és képesség vonatkozásban is az, vagyis felülmúlhatatlan. Az abszolút tudása révén azt is tudja, hogy nem jó, azaz nem tökéletes egyedül létezni, és egyedül élni sem, és ezért is hoz létre Magából az Ő Lényéhez, azaz Magához teljesen is hasonló lényeket, „teremtő társakat”, a Maga eredeti minőségében is, akik (aki „vagyok”-ok) is teremthetnek az Övétől más valóságaiban is. Az „értelmesei” azok a teremtményei, akik a más valóságokban magukból teremthetnek egy „külsős” teremtő ént is. Esetünkben ez a mi eltárgyiasult énünk, aki viszont így már nem lehet örök minőség, vagyis mulandóvá változván Isten mulandó valóságaival egyező végre fog jutni. Ennek az itt „egónak” nevezettnek „köszönhető”, hogy az embereknek (Isten valóságos lelkeinek) még mindig csak a szemeikkel és kézzel fogható igazság érzetük van, valóságos tudásuk, vagyis igaz ismeretük a Valóságos Igazságról nincsen, és így nem lehet Ővele kapcsolatban még csak valósággal tiszta érzelmük sem, vagyis így nem lehet semmi mulandó érzékszervek nélküli tiszta érzékelésük Őróla a tárgyi önmagukba, és a tárgyi mindenségbe is belezáródásuk végett sem.

A Valóságos (nem anyagi minőségű, örök fennmaradású)” Csendről” is már rég tudnunk kellene, hogy „Az” is a valójában nem más, mint csak önmagában avagy EgyMagában a néma (hangtalan, és minden egyéb itt zajnak nevezhetőtől is mentes), minden erőfeszítés nélküli, de nem elernyedt és szétmállott, hanem teljesen éber és összpontosított, a legtisztább Szeretettel teljesen egyező élő, de nem mozgó Isteni Tudat figyelem (Isten Ővele egy és azonos tudatos értelmű Személye tudatos figyelme), ami személyes isteni figyelem a mindig nyugodt és békés önmagába merül el, vagyis a teljes egész Valóságos Magán kívül semmi „másra” nem irányul.

Az előbbi Csend „ellenlábasának” is tekinthető Sátán azonban nem Isten, hanem, mint mi, szintén teremtmény, és egyben a megromlott (maga magát megromlasztotta) értelmes teremtménynek szimbóluma is, vagyis így már nem igaz (nem örök, nem tiszta) teremtmény, egy van és nincs létezésű Istentől teljesen más lény, azaz nem igaz valóság. Az Istentől elfajazott gonosz csak tehát így „ellentéte” vagy „negatívja” a Valóságnak avagy Igazságnak, azaz Istennek. Az egyedül Jónak (a felülmúlhatatlanul Tökéletesnek) Ővele egyenértékű ellentétpárja nincsen tehát, nem létezik, ahogyan nem ellentét párja sincsen Istennek, és ilyen is még csak nem is lehet, mert, akkor azzal máris kettő Isten létezne. Istennek csak tehát ellene tétele, ellenére cselekvése lehet a teremtménye részéről, viszont a teremtményének Őellene tevékenysége csak teljességgel hiábavalóság lehet, mert Istent lehetetlen bármiben is legyőzni, bármi vonatkozásban is az Ő helyébe lépni. Isten ezt is hamarosan be fogja bizonyítani minden teremtményének. Isten „ellenfelének”, és így az Istentől elvált, és az Isten ellen fellázadt Sátánhoz hozzákötődött embereknek is, az istenellenes tevékenységükre ugyanis csak az Isten ítélete időpontjáig lesz lehetősége. Mi, szellemi, azaz isteni lelkek /tudatos szellemi tudatok/ a Sátánhoz, és a hozzá tartozó összes romboló erőhöz a tudatunkon keresztül kapcsolódunk hozzá. A lélek a jelen anyagi világhoz, és a többi szintén dimenzióhoz (tárgyi léttartományhoz) is szintén a tudatával kötődik hozzá. Az ítélet pedig annyiból fog állni, hogy az itteni cselekedeteinkből felmérhető szellemi érettségünknek megfelelő testet fogunk majd kapni, és abba a léttartományba leszünk fel, illetve le irányba Istennek magát életnek, és igazságnak is nevező, magyar nyelven Krisztus Jézus néven ismert Fia által „lakóként” elhelyezve (mintegy ottani megszületéssel ébredünk ott majd újra öntudatra), ami szintén a fejlettségi szintünknek megfelelő „hely”, illetve létállapot lesz. Ennek az adott létszférának „matériájából” összeállított új testben fogunk tehát majd a továbbiakban élni, hacsak nem lettünk mi is már a teljes egészünkkel is Istennek ellentétei, és így a legalsóbb szellemi léttartományba helyeztetni, ahol lehet részünk az igazi „sírásban és fogcsikorgatásban”, amiről Jézus szintén beszélt.

Az „ördög” tehát az, aki személyiség nem Isten hasonlatossága, és aki személyiség nem az Istennel egységben élő ember sem, hanem aki illuzórikus létezésű személyiség Istennek, és az „embernek” is ellentéte. Minden lélek végül is azonban csak az itteni látszatra lehet romlott, vagyis a valóságos lényegi mivoltának eleinte még csak eljátszhatni tudhatja a romlottságát itt a dipólusú léttartományokban, viszont ezekben az Istenétől „más” valóságokban ugyanez a közvetlenül isteni eredetű, és ezért „jó”, azaz tökéletes lélek meg is hasonulhat, vagy már azonosulhat is magával a romlottsággal is. A szabad akarata révén az örök fejlődése érdekében ideiglenesen még tehát ezt is megteheti, viszont ez már akár a végleges vesztére is lehet, ha Isten sorozatos figyelmeztetéseire idejében nem kap észbe, és teljesen megváltozván, azaz eredeti létállapotát fokozatosan visszaállítván meg nem tér, azután pedig vissza nem tér az Igaz Istenhez, ami ez esetben Isten és Fia segítsége nélkül lehetetlen a számára.

A Sátán fia (az „ördögfattyú” avagy „pokolfajzat”) Antikrisztus is tehát folyton az Isten helyébe akar lépni, Isten helyett ő akar Isten lenni, uralkodni akar az eredetileg tökéletes isteni alapjaival és felépítményeivel  Mennyet annak „kertjeként” jelképezte (tárgyszerűen megjelenítette, azaz magával ábrázolta) földi világon, és értelmes népességén, az emberi lelkeken, és egyetemes uralomra tör a szintén a Föld mint égi test jelképezi egész tárgyi valóság  (Isten legnagyobb fizikai teste)fölött is. (A gonosznak fia is az apukájának megfelelően cselekszik.) A képlet így pedig már pofon egyszerű, mivel, ha esetlegesen nem is tudatos létezésű, de az Igaz Isten helyett továbbra is a Sátánhoz kötődés fogja majd eredményezi a lélek számára az ítéletkor a pokol létállapotba már valósággal is bele jutást. A pokol létállapot minden isteni jónak teljes nélkülözése, ami az Igaz Istentől teljesen elszakadással áll be, és így az teljesen és valósággal istennélküliséget is jelent, vagyis az istennélküliség megtapasztalását illetve megélését. Ez az Isten teljes hiányát jelentő létállapot is azonban Isten jelenlétében létezik, mivel Isten amint a mennyben (a tiszta és tisztán szellemi minőségű Valóságban), úgy a pokolban is jelen van, és a „pokolra” került lelkeknek éppen, hogy ez a legszörnyűbb a „pokolban”, mivel ott már tudatosan is tudni tudják, hogy a mindenütt jelenlévő Istenből már csak alig, vagy éppen már semmi sincsen őbennük.

Drága barátom, mostantól fogva te is minden ellenvetés nélkül tegyél meg mindent az Igaz Isten szerint, hogy nehogy csak véletlenül is ne Isten örök Teljességében az örök fejlődésed legyen a végső valóságod Isten hív és hű fiaként! Míg tehát még megteheted, sürgősen térj meg, végleg fordulj vissza a veszedelembe vivő utadról, élj már csak az Igaz Isten és Fia szerint, ha esetleg ezt még nem tetted volna meg, mert az ítélet már nagyon közel van!