Ahol ma a tudatlansága rabja ember tart

Az ember sajnos még ma is hajlamos arra, hogy átadja magát a nem tudásnak, és még élvezze is azt, ahelyett, hogy Istennek adná át már teljesen is magát, amivel pedig az örök élvezete is meglehetne, és még isteni tudással és képességekkel is bírna.

Az ember a nem tudása miatt ugyanakkor pedig inkább képes még ma is a békétlenségre és erőszakra, mintsem már csak a feltétlen, azaz minden feltétel, minden önzés és önösség nélküli szeretetre. Nem véletlen tehát, hogy az ember a földi életében manapság is mást sem tesz, minthogy bármi áron is csak a testét táplálja, csak azt elégíti ki minden kívánságában. Ha valamivel még ezen felül foglakozik, az esetleg még a szintén tárgyi pszichéje, vagyis az „anyagi lelke”, amit szintén táplálgat és ápolgat, és ezzel azt hiszi, hogy már meg is tett minden szükségeset.

Az emberek nem csoda tehát, hogy le vannak ragadva a közfelfogás szintjén, vagyis hogy már az átlagemberek bölcsessége sem haladja meg az „írástudókét”, az itt ma magukat „értelmiségnek”, „tudósnak”, „elitnek” nevező emberek szintjét, mely emberi réteg határozza itt meg a közfelfogást, melynek tehát a csúcsa ő, a tárgyi tudás minden hatalmával is bíró (fő)ember, vagy más néven „közméltóság” és „főméltóság”. Ők azonban a legnagyobb többségükben inkább csak tárgyi  (földi és kozmikus) értelemmel bírnak, vagyis isteni értelemből és szeretetből szinte már teljesen is hiányosak. Nos hát, ezért „ragyás”, azaz már a velejével is beteg a közfelfogás is.

Az emberek (szellemi tudatok) ma tehát már ott tartanak, hogy képtelenek elszakadni a tárgyi érzékszerveken keresztül szerezhető érzelmeiktől, és a szintén anyagi vágyaiktól is, vagyis változatlanul engedik, hogy a testi érzelmeik és vágyaik uralkodjanak rajtuk. A helyzet ugyanis az, hogy emberek a legnagyobb többségükben ezt is akarják, ahelyett, hogy már teljesen is függetlenítenék magukat tőlük, vagyis már maguk is csak azt akarnák, amit az Isten, és nem pedig azt, amit az ő tárgyi elméjük és énjük (és persze még a testük) akar, azaz folyton csak érzelgősködni, és közben egyre több anyagot, anyagit, és érzéki élvezetet megszerezni magának, és ezeket találni, és tartani is igazságnak, és igazi értékeknek is. Az Igazság azonban még csak nem is érzelmi kérdés, vagyis soha nem az Istent kellene mellőznünk, hanem éppen, hogy minden tárgyit, és köztük tehát még a tárgyi érzelmeinket is az Igazság keresése közben, mely keresésre van bizony az egész földi életünk. Ez utóbbi lenne ugyanis az Igazsághoz való helyes hozzáállás, azaz a helyes igazodásunk Istenhez, és nem pedig a tudatlanság mocsarában való fetrengés, amit helyette még mindig teszünk. A legtöbbünk szereti, örül neki, és még élvezi is a valóságos szellemiről való tudatlanságát, ahelyett hogy tenne róla, hogy többé már ne legyen tudatlan e számára legfontosabb dolgot, és annak is Alkotóját illetően.

Az emberiség a saját maga kialakította kollektív hallucinációját „valóságnak” illetve „igazságnak” tartva épít tehát gátat az Igaz Valóság avagy Igazság meglátásának és megismerésének a jelen mulandó, vagyis igazságnak szintén nem nevezhető nézőpontjából. Az embernek nevezett szellemi tudat a kollektív szinten is létező kábulatának köszönhetően elfelejtette tehát, hogy ő az eredeti létállapotában maga is tiszta és teljes, vagyis tökéletes lényeg a Lényegből, azaz értelmes szellemi tudat az Isten Vele egy Szellemi Tudatából és Szellemi Értelméből. Legalábbis tehát „ez” volt, míg maga is nem tette magát tisztátalanná a mulandó valóságban a mulandóval való elvegyülésével, vagyis a vele már közvetlenül is kapcsolatba kerüléssel, és az ezzel együtt járó, maga részéről való elkülönülésével Istentől. Hát bizony, hogy az ember nem ott tart, hogy ennek igazságára már tömegesen is rá tudna ébredni, „köszönhetően” azonban ez a közfelfogást irányítóknak, és az őket is irányító hamis szellemiségnek, akikre az emberek még mindig jobban hallgatnak, mintsem már csak az Igaz Istenre hallgatnának. (A tudatlanság és hamisság végül is nem más tehát, mint az Igazság hiánya az emberekből.) Mivel pedig az emberek az előbbi nagy tárgyi műveltségű „jótevőik” (a magát, ha esetleg nem is tudatosan, de a rossz oldalra elkötelezett „elit”) részéről erre vannak programozva illetve beállítva is, az emberiség jelenlegi szellemi szintje most éppen a kialakuló, magát a piramis csúcsáról elnevezve „csúcs-elitnek” nevező, mindent és mindenkit lefigyelő szeme előtt, és persze a hatalmában is tartó globális emberi hatalom szintjének megfelelő, és ezért pedig ez a globális (és a „fő”-jével, fejeivel együtt „pusztító utálatosságnak” is nevezhető) emberi diktatúra bizony, hogy a jelen korban is már hamarosan meg is fog valósulni. Ámde fennállni ez az emberi hatalom is, Istennek legyen köszönet és hála érte, nem valami sokáig fog, vagyis még az elődeinél is kevesebb ideig fog létezni. A fennállása rövid ideje alatt viszont teljhatalmat kapva, iszonyatosan tombolni fog, éspedig pontosan úgy, mint egy „vérengző” (dühösen, kegyetlenül vért ontó) „fenevad”, és ezt mindenki érezni is fogja, és igen sokan (ha nem minden) bele is fognak pusztulni. A tudatlan ember ma tehát itt tart, vagyis egyáltalán nem valami fényes jövő elé néz itt a Földön, hiába is mondanak neki ettől teljesen mást az „elit”, vagy éppen nem elit, hanem csak „közönséges” hitetői, amiből ma már túl sok is van.

Sajnos mára így az a helyzet állt elő, hogy az emberek a kijelentéseik szerint magukban szinte már minden jóváhagyták, hogy maguk, és az ideiglenes lakóhelyük, a Föld is, a jelenlegi nemsokára már igen rossznak is nevezhető léthelyzetbe illetve létállapotba jusson. Ez az emberi többség arra pedig még csak véletlenül sem gondol, hogy a gondolataival éppen, hogy maga tette ilyen rossz, ennyire zavarodott létállapotúvá magát, és a Földet is, éspedig konkrétan azzal, hogy a gondolatait, esetleg nem ezt mondva róluk is, mindig csak az önösség, az önzés és önérdek határozta, és határozza meg még ma is. Ez a hibás gondolkodás, és nem belegondolás is pedig leginkább a fejük fölé emelt kiváló vezetőiktől és egyéb más kiválóságaiktól lett szinte az egész emberiségnek is sajátja. (Vakok vezetik tehát a világtalanokat magukkal együtt a gödörbe bele, és ezt a félrevezetettek még el is fogadják.)

A legtöbb embernek a szellemi tudatlansága még tehát mindig a kedvére van. Valószínűleg azért is, mert az embernek a tudatlanságra is van szabad akarata, és e legtöbb ember él ezzel is, vagyis továbbra is tudatlan akar maradni, mert ez neki így jó, így van jól, és így marad hiteles is mind, amit nem valós szellemileg, azaz tárgyilag tud. Ilyen emberi körülmények között viszont a szellemileg tudó embernek (léleknek) itt a sötétség világában igen nehéz világító fáklyának lenni, vagyis az embertársait magának is lépten-nyomon nem elnyomni, hanem éppen, hogy azzal ellenkezőleg, őket mindig csak segíteni szellemileg megvilágosodni és épülni, bátorítani, az Igaz Istenre, és az Ő útjára, az Ő igaz valóságára rámutatni, hogy a lélektársai a neki k is igen fontos itteni szellemi lelki fejlődésük helyett nehogy csak véletlenül is visszafejlődésre jussanak, mintegy újra is elvesszenek, ne adj’ Isten végleg odavesszenek, ahonnét már nincsen tovább nekik.