A lelki magunkat a tárgyi mivoltunkkal egyetemben feladásunkkal, azaz magunkat Istennek teljesen is átadásunkkal, teljesen is „oda”-adásunkkal történik valójában meg a kettős természetünk újra eggyé, újra egy természetünkké, az eredeti isteni természetünkké Isten általi tevése, vagyis a tárgyi tudatosságunk (tárgyi minőségű tudatos tudatunk) lényegi részének Krisztus isteni ereje általi újra olyanná teremtése, mint amilyen az eredeti tiszta szellemi „tudatosságunk” (szellemi tudatos szellemi lelki mivoltunk), és így Krisztus révén „összeforrasztva” és beteljesedve lesz a szellemi tudatunknak a már szintén csak szellemi minőségű tudata olyan használhatóságú tudatunk itt a mulandó valóságban is, mint előtte erre a külső tudatunk, a tárgyi tudatunk volt, aki ezzel lesz már teljesen is „halott”, vagyis a tárgyi tudatként („személyként”), és annak szintén al- illetve álszemélyiségeivel együtt való végleges megszűnésével többé már nem létezni. Eme, Istennel, mint Legfőbb Lényeggel, egységben levő lényegi mivoltunkban való történés tulajdonképpen azonban annak felel meg, hogy az Isten és Krisztusa révén a töredékességéből újra teljes egészé tett, és tisztátalanságából is teljesen megtisztított szellemi lélek tudatosság, vagyis a tiszta szellemi tudatos szellemi lélek mivoltunk az egész teljességével örök egységre, azaz örök és megbonthatatlan szellemi, vagyis a legmagasabb szintű szövetségre lép Istennel. Ez tehát már azt jelenti, hogy nem is csak lelki, hanem azzal egyben már szellemi szövetséget is köt Istennel a Szellem és Lélek Egységgel, az „Egynek” és „Egy Istennek” is nevezhető Teremtőjével. Ez az így már egyaránt szellemi és lelki szövetség lesz tehát a már valósággal tökéletes „frigy”, tökéletes egybekelés, azaz „szent házasság”  Istennel, ami egy közös használatú, „lelki testnek” is nevezhető szellemi minőségű testben jut kifejeződésre, ami mennyei „testtel” (teljességgel anyagtalan formával) Isten így már szellemének is nevezhető szellemi tudata már valóban egy és azonos, mely tiszta, és még a legfinomabb anyagitól illetve tárgyitól (minden nem látható energiától) is teljesen mentes szellemi minőségű testben tudhat „lakozást” venni Isten, és nem pedig az itt a Földön annak „járművéül”, azaz itteni „hordozására” (Isten után tehát neki is eszközéül) szolgálni hivatott mulandó szilárd testben (vagy éppen csak egy ugyanilyen funkciójú férfi vagy női energiatestben), mint sokan még mindig tévesen gondolják, mert inkább hisznek a hamis tanítóiknak, mintsem már csak az Isten tanításának. Ez a tökéletes egység egyébként Isten szellemi lelkének az Ő Lelkéből való létrehozásakor már megvolt, de mi, az eredetileg teljesen (az egész teljességünkkel) szellemi tudatos szellemi lelkek, azaz szellemi minőségű lélek-tudatosságok (egyszerűen: szellemi lelkek) ezt a szent szövetséget rossz szellemi tanácsadóra hallgatva a magunk részéről felbontottuk, mert Isten örök lehetőségű szövetsége helyett a szilárd mulandó testtel, lényegében tehát a fizikai testtel léptünk szövetségre. A rossz tanácsadó ugyanis azt hazudta nekünk, hogy egyáltalán nem fogunk meghalni, ha mellőzve illetve elhagyva Istent és szabályait elkülönülten élünk Istentől, hanem csak nagyobb hatalmunk lehet belőle akár még egymás fölött is, mint amekkora hatalma Istennek van. Persze ezért a „jó tanácsért” cserébe, és hogy a tanácsa itt a Földön be is igazolódjon, ez a rossz tanácsadó azt kívánja tőlünk, hogy Isten helyett őt imádjuk egyetlen Istenségként. Sajnos, és köszönhető ez a különösen manapság rengeteg hamis emberi és nem emberi tanításnak is, igen sok ember már csak az ő tanácsaira illetve sugallataira hallgat, és az Igaz Isten helyett őt imádja egyetlen Istenként, vagy már csak magát egységben illetve egyként a tárgyi személyiségével, esetleg egy másik ugyanilyen tárgyi személyiséget, vagyis minden ilyen esetben egy „bálványt” imád. Az ő esetükben a két természet egybeszerkesztése tehát még nem történhet meg, és így pedig a további romlásuk mellett megvan a veszélye még annak is, hogy végül az ilyen lelkek valóban is el fognak veszni, vagyis esetleg valósággal is meg fognak halni, azaz legvégül megszűnnek a  lélek személyiségükkel még csak létezni is, azaz teljességgel öntudatlan lélekké (puszta lélek-„matériává”) lesznek, ami ugyan örök, de magáról öntudattal teljességgel tudatlan minőség. Azt azonban ezek az emberek már még csak elképzelni sem tudják, hogy a létezhető legrosszabb esetben e maguk maguknak okozott, és így már a legvadabb kínokkal, szinte már elviselhetetlen szenvedésekkel teli valóságos végzetüket is saját maguk fogják megtenni is magukkal. Igen szörnyű lefolyású szellemi-lelki halál is várhat tehát a makacsul engedetlenekre, vagyis az Isten elleni lázadásuk mellett következetesen, állhatatosan kitartókra. Ők, a már megátalkodottan is legvadabbakká (Isten emberéből „fenevadakká”) lettek ugyanis már le is fognak szakadni az Isteni Teljességről, amivel pedig már még csak lehetőség sem adódhat arra, hogy természetüket Isten a Magáéval valaha is egybeszerkessze. Aki tehát az Igaz Istentől teljesen elszakadni, azaz Őtőle végleg megszabadulni vágyók közé soroztatja be magát akár csak az eddigi cselekedeteivel is, az végül semmi jót nem fog hozni magára, hanem csak a valódi vesztét, a valódi végzetét, amire is így szintén maga ítélte magát. Isten az ítéletével ezt tehát már csak végérvényesé fogja tenni (egyszerűen tehát csak helyben fogja hagyni), és egyáltalán nem örömmel fogja tudomásul is venni az Ő ellenzője vagy makacsul megtagadója léte megszűnését, mint azt ők szintén tévesen hiszik. Istentől ugyanis neki is megvolt a lehetősége arra, hogy Isten a természetét Krisztusa révén újra egybeszerkessze a magáéval, de ő az egyedül Igazat végleg megtagadva, vagy éppen csak makacsul „más istent” imádva, nem az egyedül helyes isteni utat választotta, hanem helyette a veszedelmébe vivő széles utat, amin jár sajnos még ma is a Földön élő legtöbb ember. Végül oda jut tehát, ahová a hamis istene, a más istene, vagy éppen csak az istentelensége, ne adj’ Isten a magának egyetlen Istenné felavanzsálása vezeti akár csak egy szűkebb emberi csoportjában is. Mindezt pedig köszönheti az eredeti isteni természete helyett a jelen mulandó természete mellett való végleges döntésének, vagyis kizárólag csak magának.