A lélek jelenléte tudatos élet-tudat jelenlét
Az élő értelmes tudat szintén éber tudatosan tevékenykedő, (cselekvő) elmét is jelent. Az elmei élet így valójában és önmagában szintén tudati életet jelent, mely élő élet-tudat tehát tudatos is lehet. Az élő tudatos élő elme éberen figyelő elme, vagyis a szintén éber figyelmével mindig valamire ráirányuló, magával rávilágító, és a figyelme tárgyát a „fénye” kereszttűzében tüzetesen (egész teljességével és legapróbb részleteiben is) szemlélő elme. Ez az egyszerűen csak „tudatnak” nevezhető egyben tehát éber figyelem is, mely figyelemnek léteznek szintén létrehozott figyelem-tárgyai is, de maga a tudat is válhat a maga tudat-tárgyává, azaz a vele egy figyelmének tárgyává. Ez esetben az öntudat maga a tárgya is magának, azaz a figyelmének, ami tehát egy vele. Így pedig a tudat már önérzet, „maga érzet” is lehet, és még magát érző érzetté (érzést keltő benyomássá, érzékszervi jelzést kiváltóvá) is válhat. Az öntudatnak ugyanakkor önbecse, önértékelése, önmegítélése, magát „tudatnak” tartása, de ennél többnek, vagy többre tartása is lehet, és így tarthatja magát mindent figyelő szemnek (látónak), és figyelő fülnek (hallónak), és más érzékelő szerveknek, és egyszerűen csak tudónak, akár mindent ismerőnek is.
Az élő tudatnak képessége az is, hogy akár teljesen is elmerülhet benne, vagyis ennyire is belemerülhet a figyelem-tárgyába, és még arra is van képessége, hogy másnak, más tudatoknak is képzelheti magát, mint csak magával azonosnak, és így az eredetin kívül akár több más önazonossága is lehet, éspedig egyszerre, és itt még egyidejűleg is. A lét és élet-tudat (szintén egy szóval kifejezve: a „vagyok”) a maga nemében tehát egy páratlan létező és élő, aki élő tudatnak, mint öntudatnak (magáról tudó értelmes tudatnak) is lehet az előbbiek szerint tudata, és így tudatának ugyanaz lehet az érzéktárgya, mint az öntudatnak. A tudatos öntudat magával egységet képező, önállóságra képes élő tudati egyéniség teljesség tehát az előbbi képességekkel.
Az élet-tudat teljességnek, lélek teljességnek is tehát felfogható teljes egész és tiszta szellemi minőségű tudatnak (aki valójában és valójával a szellemi minőségű lélek, röviden „élő lélek”) a vele egy és szintén tiszta tudata ugyanaz a tökéletes minőségű és szintén teljes egész marad, és tökéletes egységben is marad a lélekkel minden lét és életkörülmények között, vagyis még az eredete valóságától más valóságokban tartózkodása ellenére is ugyanaz marad, aki ő eredetileg. A tiszta „tudatosság”, valójában tehát ugyanolyan tisztaságú saját tudatúság, saját magát is érzékeléssel, saját magáról is teljes és igaz tudással. (A „töredékessé” lett élet-tudat teljességről, a „töredékes lélekről” viszont az előbbiek már nem mondhatók el a nem teljes egészsége, és a vele járó egyéb más hiányosságai, torzulásai végett.)
A tudatnak, a szellemi minőségű lelki életnek, a szellemi tudati életnek (mint az már említve volt), létezik vele szintén egy, az átlátszó fehérhez hasonlítható „fénye” (világossága) is, ami tudati, és szintén abszolútnak nevezhető valóságával szintén tud figyelni is, mely nyilván is létezhető „fénye” (valójában a tudatnak ragyogó szellemi világossága) egyben a bizonyítéka, igazolása is a tudat igaz létezésének, és igaz tisztaságának is. Ez a létét maga bizonyítani képes szellemi tudat ugyanakkor pedig örökké produktív is (ma ezt a szellemi alkotóképességet csak tárgyi értelemben vehető „kreativitásnak” szajkózzuk), folyamatosan képeket (képi, azaz formai valóságokat) hoz létre, és azokat kapcsolatba is egymással, de sok minden másról is lehet akár csak tudomása (tudatos tudása) is a többi képességei révén is, és így természetesen más dolgokat (alkotmányokat, pl. összeállított tárgyakat, eszközöket) is létrehoz (előállít), nem csak képeket, amik is mind figyelemtárgyaknak is minősülnek.
Az isteni értelmi származásánál fogva gondolkodni is képes, és így értelmesnek is nevezhető tisztán szellemi minőségű tudatos tiszta szellemi tudat pedig mindig ott is ott van, ahol tudatával éppen helyileg (tárgyban, azaz térben) is tartózkodik, vagyis ahová, illetve ami eredete örök „helyétől” más léttartományba egész egyszerűen szellemi gondolati úton kerül és van, éspedig mintegy ott „megszületése” szerűen belejuttatva Isten által, amiben illetve ahol ébred megint, és mintegy új (korábbinál általános esetben fejlettebb) öntudatra, és így ott is tudatos öntudatosan is jelen lesz, és tevékenykedhet abban a léttartományban is.
A tudatosan létező kezdettelen és végtelen Istennek Ővele egy Tudata egészéből való, az ezen Isteni Teljességet magával mintázó (ábrázoló) részegész avagy részteljesség vagy tehát kedves embertársam (szellemi lélek társam) magad is, aki a szellemi tudati magából való, őt magával mintázó tudata révén mindig azzá is lehet, vagyis azzá is válhat, ami őáltala, vagy az ő részvételével Isten teremtő akarata szerint már megteremtve van, hogy azokat így még tökéletesebben megismerve („megtapasztalva”) fejlődhessél ezúton is a szintén Istentől és Istenéből való teremtő képességedben, és természetesen a többi isteni tulajdonságodban és képességedben is.
Nekünk, Istennek tudatos szellemi tudatainak az egész életszínvonalunkkal, életvitelünkkel, viselkedésünkkel, lényegében tehát minden cselekedetünkkel a Teremtő Istenünket kellene már csak az előbbiek végett is dicsőítenünk, és szeretnünk, és Istent kellene mindenkinél jobban „népszerűsítenünk”, vagyis minden embertársunk számára ismertté tennünk is, mint Legfelsőbb Tökéletest, Legfőbb Jót, Aki mindenkinek csak javára, csak hasznára van, azaz még csak véletlenül sincsen soha semmiben és semmivel sem az ártalmára, és még csak kárára sem. Csak az Őneki szintén produktuma jelen világnak szemléléséből is pedig arra mindenkinek el lehet jutnia, hogy a legegyszerűbben Örök Szeretetnek, valamint így még Lét és Életnek is felfogható Isten a létező legnagyobb Teremtő Erő, és az ugyanilyen Hatalom is, vagyis az Ő felülmúlhatatlan Istenségének, ha az előbbiekből még nem is, de ebből már mindenki számára egyértelműen ki kellene világlania.
Ahhoz azonban, hogy az emberi tudat Istent akár csak az előbbi módon is felfogja és megértse, először is a valóságos önmaga egésze avagy teljessége létezése tényével kellene szembesülnie, és nem pedig azokkal a mulandó dolgokkal (figyelemtárgyaival) kellene állandóan foglalkoznia, amikkel most éppen az azonosulás folyamatában van. Az emberi szellemi tudatnak végre már fel kellene tudnia szabadulnia a tárgyi formával való azonosulása állapotából. A valódi tudat (a közvetlen isteni „vagyok”) ugyanis teljességgel jelen forma mentes, vagyis tárgyi formával nincsen semmilyen szinten azonosulásban (még bizony, az energiaformájával sem). A valóságos tudat így pedig soha még csak nem is gondolja, hogy ő ez vagy az, ilyen vagy olyan, hanem egyszerűen csak tudja, hogy van, éspedig mindig egységben, és együtt is Istennel a Teremtőjével. Drága isteni tudat barátom, te is mondj le minden lényegtelenről, és minden figyelmeddel, minden tudati „fényeddel” már csak az igazán lényegesre, leginkább pedig az egyedül igaz és legfőbb Lényegre: a Valóságos Istenre fókuszálj. Az anyagra irányuló akaratának teljes feladása ugyanis már maga az eredeti szabadsága az ember valódi önazonosságának, mely szellemi lelki önvaló (Istenéből való szellemi minőségű lélek személyiség, értelmes lélek öntudat) ezzel tehát már az anyag és energiával sem korlátozott, és vele többé már nem is korlátozható, hacsak újra rá nem irányul az akaratával.
A legtöbb ember gondolatait ma sajnos azonban a jelen maga ismerete után már nem az előbbi Igaz Isten, és az Ő dolgai, hanem már csak a jelen világi érdekei, érdekeltségei kötik le, vagyis az Istentől „ember” nevet kapott tudatok többnyire világi dolgokkal foglalják el magukat, az Igaz Istenre a Teremtőjükre szinte semmi idejük nem jut már. Így azonban most már igen hamar el fog jönni még az az idő is, amikor a világ hamisan teljes békét és biztonságot fog hirdetni, ámde annak majd nagy hirtelenséggel bekövetkező végén még a csak a világnak hívő emberi lelkek avagy emberi tudatok is mind rá fognak jönni, hogy az Igaz Isten nélkül senki nem lehet biztonságban, és szintén valóságos békében sem, és aztán már arra is el fognak jutni, hogy a Valóságos Isten nélkül nemcsak a tudatukkal, hanem a vele egy magukkal is, még csak nem is lehetnének, nemhogy élhetnének is, mint Istennek élő lelkei tudatosan, azaz öntudattal is. (Így ugyanis magát az Életet utasítanák el teljességgel maguktól, amivel nem hogy nem élhetnének, hanem még csak nem is létezhetnének.)
Különösen olyan előzménnyel, hogy az ember előtte még maga is ilyen volt, igen nagyon szomorú belátni, hogy az emberek a mai világban tagadói és árulói is lettek az Igazságnak és Életnek (Istennek, az Élet Tudatnak, a VAGYOKnak), és nem pedig a valósággal szeretői, tisztelő megismerői, és megértői, mert az Élet és Igazság elé állították nem csak magukat, testüket, és testi „szeretteiket”, hanem minden maguktól valót, minden birtokukba kerítettet is, legyen az pénz, vagy akár csak egy érzéki élvezet is. Az emberek legnagyobb többségének ma már akár csak belőlük (a maguk teljes egészéből) is nem az a fontosabb, ami nem pusztul el, hanem az, ami elpusztul, vagyis a szellemi lelki önazonosságuk, a szellemi élet mivoltuk helyett a mulandó testük lett igazán fontos nekik, és ezért a valódi magukkal, a szellemi tudat, azaz isteni tudat, isteni lélek mivoltukkal már szinte semmit sem, hanem annál inkább már csak a testi élvezeteikkel, testi érzéseikkel, testi érzelmeikkel törődnek, csak velük foglalkoznak. Az emberek egyszerűen tehát már csak a testük szintén tárgyi érzékeiknek, és révükön szerzett érzelmeiknek, érzéki gyönyöröknek, érzéki örömöknek (érzéki élvezeteknek) szolgálóivá lettek. (Ezeket adják-veszik egymástól, ezekből, ezeknek, és ezekért élnek.) A rossz hír ezzel kapcsolatban viszont az lenne az ebben érintett emberi tudatok számára, hogy, ha nem is pénzbelit, mint az előbbi tárgyi javakért, de elég nagy árat fognak majd fizetni ezért is, és talán már nem is olyan sokára, mint azt is ők persze teljesen másképpen gondolják. Pedig igen nagyon jó lenne, ha ők is mind még időben meggondolnák magukat, még akár csak a maguk teljes és valós megismerését illetően is, mert annak az ismeretnek révén már annyi Istenismeretre is eljuthatnának, hogy ők is akár már végleg is megszabadulhatnának a mulandó testnek, és mulandó világnak képletes rabságából, és szintén visszatérhetnének a Teremtőjükhöz az örökkévalóságba, az igaz valóságba, ahonnét valósággal kiindultak maguk is, mint az Élő Istennek élő tudatai, vagy ahogyan a VAGYOK Isten mondja: „élő lelkei”.
