Az anyagi életükben a halál irányába tartóknak holt a mentalitásuk is, mely halott(at) teremtő mentalitás, bármi másként adják is elő a teremtő tudományukat

Ha az ember azzal a tudattal él, hogy ő anyagi test, akkor csakis a testi érzékszervei kielégítése, a jelen teste teljes megelégedettsége érdekében gondolkodik és cselekszik. A Jézustól kapott isteni értelemmel ezeket a cselekedeteket lehet nevezni holt (testi) cselekedeteknek, még ha azok itt nagyon is élőnek tűnnek is, mely tehát holt mentalitásból van. Ezek ugyanis nem az Istenért és Istennek élés cselekedetei, hanem a mulandóság alá vetett anyagért és anyagnak, lényegében azonban az elmúlásnak avagy halálnak élés. Az ennek ellenkezőjét mondván is így élő és tevékenykedő ember tehát a halálnak fia, és nem pedig Istené az Élet Teljességé az Örök Életé, mely Élet viszont soha meg nem hal, és el sem pusztítható. A teljességgel anyagtalan lelki élet tehát az, ami örök, és nem pedig a testi, test szerinti, azaz anyagi élet.

Nem ismervén viszont a valóságos lelki életet, az emberek a legnagyobb többségükben pusztító mentalitással bírnak, még a tulajdon maguk vonatkozásában is, lényegében azonban a kárhozat világának („halál országnak”) itt Földön is történő teljes és tökéletes megvalósításában, illetve ennek az alantas (mert többnyire már csak károkozás, ártalom, betegség, és szintén értelmetlen halál történik benne) világnak minél jobban való kiterjesztésében, kibontakozásában fáradoznak. (Lásd akár csak a szintén az ember teremtette virtuális valóságot is, hogy az anyagi világ példájára az is többnyire miből áll illetve tevődik össze.) A tiszta és ártatlan életet ezek az emberek, már tehát bizonyos, hogy még csak hírből sem ismerik, és valójában még csak hallani sem akarnak felőle, nem hogy igazán gondolni is tudnának vele. (Az „ártatlan élet” azt jelenti, hogy ennek a teljesen és tökéletesen tiszta életnek senki nem tudhat ártani, de maga ez az élet sem árt soha senkinek és semminek, hanem mindenkinek csak a legnagyobb boldogságára tud lenni, vagyis senkinek még csak akarva, de véletlenül se tudna a kárára lenni még csak egy szóval, de gondolattal sem. Az „ártatlan élet” csakis tehát jót, igazi jót tud hozni, és jelenteni is mindenkinek, vagyis az ilyen élet még csak egy embernek sincsen a kárára, nincsen a rovására semmiben, még csak a szándékában sem.) Isten gondolatai és szavai alapján gondolkodni viszont isteni mentalitás, mely pedig szöges ellentétben áll az előbbi pusztító mentalitással. (A szintén a holtat jelentő pusztító mentalitás az is, ha csak, vagy mindig elsősorban a magam javát akarom, vagy olyat teremtek a gondolataimmal magamnak, ami másokra ártóan hat, azaz, ha az kárt tesz, kárt eredményez akár csak a mentalitásukban, a mentális és érzelmi, és így már a testi életükben, azaz végül már a testükben is az embertársaimnak.

Nem véletlenül van azonban még csak az sem, hogy a csak pusztító mentalitással, vagy azzal is bíró világi pogány népségek kérdezik folyton azt is, hogy mit és miből egyenek, igyanak, és mit vegyenek magukra, azaz mibe és miből öltözködjenek. Azok az emberek ugyanis, akik a Valóságos Istent, és az Ő örökké fennmaradó országát keresik, nem aggodalmaskodnak az égvilágon semmi felől, azaz még csak ezen itt az anyagi életben legfontosabbaknak tűnők felől sem, mert jól tudják, hogy az Isten Atyjuk még náluk is jobban tudja, hogy az előbbiekből nekik mire, mikor, és hogyan is van szükségük, és megadja nekik azokat is, mielőtt még kérnék Tőle. Ők még tehát csak ilyenekért sem folyamodnak a nagyisten „univerzumhoz”, de a tárgyi gondolataik teremtő erejével sem teremtenek még csak ilyeneket sem maguknak, vagy éppen pénzt hozzá, amivel megvehetik azokat, merthogy ezek is e teremtői tevékenység nélkül is meglesznek nekik a többi még az itteni élethez ahhoz szükséges dolgokkal együtt, amik itt a folyamatos valóságos lelki előrehaladásukat, míg itt élnek szolgálják, illetve biztosítják.

A lelki élet helyett is már csak világi, azaz anyagi életet élő embereknek halott tehát a mentalitásuk is (még ha a legjobb anyagi dolgokat, sőt még az anyagi boldogságukat is megteremtik vele maguknak), merthogy ez az élet hamis (nem valós, azaz nem örökké fennmaradó) egóra épülő élettapasztalat csupán, vagyis egyszerűen csak a tiszta és örökkévaló önvalón belül „lezajló”, azaz már a szintén csak képletes végéhez is eljutó élet. A világi élet azonban magát az eredeti tiszta tudatát, és a szintén örök önvalót, a szintén szellemi minőségű tudatos értelmi ént soha nem érinti, nincsen és nem is lehet befolyással sem rá, noha ez a világi élet a függőségében létezhet csak, vagyis nélküle még csak nem is lehetne. Az örökkévaló és tiszta tudatú szellemi lélek, avagy szellemi (isteni) tudat mindig is tehát csak a tanúja illetve látója, szemlélője marad ennek a magába teremtett illuzórikus valóságnak, mely az Isten teremtette alapjai kivételével gyakorlatilag már a belőle származó elméje (tudata) teremtménye. (A testi ember erre a példára látója avagy szemlélője tehát a szintén maga magába teremtett álmainak, vagyis az illuzórikus valóság egy elme által továbbfejlesztett változatának, ami szintén csak illúzió, és nem pedig valóság, még csak a testi ember valóságához képest is, mely örök fennmaradást szintén nem nyerhető valóság is tehát a testi ember nélkül még csak nem is létezhetne. Az emberi elme legújabb gondolati teremtése pedig az előbb már említett virtuális valóság, melyre is az előbbiek érvényesek.)

A jelen életükben is az Igaz (örökkévaló) Élet helyett csak, vagy inkább még csak a halál felé törekvőknek tehát, hiába is tűnik nagyon is élőnek a mentalitásuk, hiába is teremtenek meg vele maguknak minden „jó” anyagit, az bizony maga is még mindig csak halott (mint a teremtménye), merthogy a keletkezésétől fogva az is a tulajdon vége irányába tart, ha mást regélnek is erről, meg magukról is az ezzel a mentalitással élők, akkor is. Más lehetősége így ugyanis ennek a mentalitásnak még csak nem is lehet. Így tehát még mindig nem az isteni örök teremtőerő használatával, vagyis végül is az Isten teremtő gondolatival teremt az ember, akár anyagi dolgot is magának, hanem tárgyi tudati erővel, azaz holt mentalitással teremt meg magának, akár jó testi egészséget, és más anyagi jókat, vagy éppen csak pénzbeli bőséget is, melyekkel is ezeket szintén elérheti. Az pedig együttműködve vele törvényszerű, hogy ezekben az előbbiekben a nagy univerzumnak támogatására is számíthat, mivelhogy az is a látható egészével tárgyi minőség, és ez a hatalmas nagy élőlény is jó egészségre, örök és boldog életre és minden szerinte jóban bővölködésre törekszik a tagjai számára is. Magát is például egyre nagyobbra, szebbre kiterjeszteni törekszik, viszont, ha végtelennek látszik is, attól még mulandó minőség marad, az egészével annak lett ugyanis Isten által teremtve, és nem pedig valós szellemi minőségnek, mint amilyen az őt alkotó valóságos Isten, Aki egyedül az igaz Szeretet, és szintén igaz Élet is, Aki létezteti és élteti még tehát az univerzumot avagy kozmoszt is Magában, ami Nagy Műve is  tehát Ővele egységben létezik és él, és nem pedig az Igaz Isten él az univerzum vagy kozmosz istennel egységben, mint annak származéka. Ilyet tehát csak hamis gondolkodás, a holt mentalitás, a magát már csak ezzel is halálra ítélt gondolkodás gondolhat az egyedül Igaz Istennel kapcsolatban.

Halott, azaz holt, és így szintén halottat, azaz csak mulandó tárgyakat, dolgokat a testére és testének, és teste köré a környezetébe teremtő mentalitással bírnak azonban a legkiválóbb ateista és legnagyobb szkeptikus emberek is, vagyis ők még csak isten nevű „entitást”, de még csak szellemet és lelket sem emlegetve is minden jó és szép dolgot, testi egészséget, és érzéki élvezetet, érzéki örömöket, boldogságot, örömet is tudnak teremteni maguknak a tárgyi tudati erejükkel annyit, hogy a Dunát is el lehetne ezekkel a mulandó termékeikkel akár méterenként is rekeszteni. Ettől azonban még nekik is holt marad a mentalitásuk, vagyis szintén még hogy csak ettől nem lesz élő, azaz nem lesz valóságos isteni, mint Isten minden emberének itt élvén is lenni kellene.