Nekünk, Isten lelkeinek Isten és Fia nélkülözhetetlen segítségével mintegy innét, vagyis az egész hatalmas tárgyi világmindenséget magával „kicsiben” reprezentáló, legsűrűbb élő matériából álló földi világból emberfiaként kiindulván kell eljutnunk a közvetlenül Istenből és Istentől való, és ezért „Istenember”, azaz Istennek fia lét és életállapotba, az örökké valóságos Istenből, mint legelső, legfőbb, és legfelsőbb Lényegből való, és Ővele így egylényegű lét és élet minőséghez, éspedig akár már itt a jelen megtestesült, vagyis legdurvább avagy legsűrűbb szövésű illetve szövetű, itt fizikainak nevezett testet (lét és élet formát) ideiglenesen magunkra öltötten is.

Az Isten teremtette, és jelenleg még kettős (szellemi és tárgyi) lényegiségű emberből az egy és igazán valóságos, azaz isteni lényegű emberré levésünkre, a valóságos emberré levésünkre kellene tehát lehetőleg még itt élvén eljutnunk, aki ember a Valóságos Istennek valóságos fia. Ahhoz pedig, hogy az Istenfiaságra eljussunk, a jelenlegi tárgyi tudatunkat szükséges lenne visszaformálni tiszta isteni tudattá, vagyis egyáltalán nem elég ezt a tudatunkat egyetemes makrokozmikus tudattá (multidimenzionális elmévé) tennünk (csak addig kiterjesztenünk), hanem, noha az is Istentől való, azon is túl kell lépnünk, mivelhogy mi közvetlenül az egy és igaz Istennel egy Tudatából valók vagyunk, és nem pedig a kozmikus tudat egészével vagyunk ilyen elsőfokú közvetlen, és ugyanilyen közösségi viszonyban sem. A szintén Isten terméke „atom”-nak szerkezete, és a galaxis szerkezete azonos, és ezek a szerkezetek pedig azonosak a galaxisok egészének, azaz mindösszességének szerkezetével, de ez még mindig csak tárgyi szerkezet illetve szervezet, vagyis ehhez még hiányzik Isten fontosabbik, mert örök felállítású szellemi szervezetének teljességgel anyagtalan és energiátlan, azaz tiszta szellemi erőkből álló, szintén teljes egész és hatalmasabbik „szervezete” a Valóságos Isten egyetlen igaz Közép- és Csúcsponttal egyben, hogy a Teremtő Istenről, mint akár csak egész Teljességről is akár csak beszélhessünk is, Aki az Ővele egy Világossága „anyagából” teremti bele az ugyanezen Világossága egészébe először is az egész anyagtalan szellemi valóságát, az örökkévalóságát, valamint azt követően a szintén egész tárgyi (mulandó fennmaradású) valóságot, a tárgyi (mulandó) világa egészét, vagyis együtt az egész mindenséget, mellyel is tehát egy, azaz szintén egységben és együtt is létezik és él Ő, Aki minden teremtésének mindörökre felette is áll, és onnét irányítja is mindet, vagyis az egész mindenségét.

Az előbbiek alapján pedig a Föld, vagyis a nekünk, Isten „embernek” elnevezett lelkeinek (leginkább megérthetően „szellemi tudatoknak”, vagy „szellemi tudati erőknek”) ideiglenes lakóhelyünk az Istentől kapott természeténél (tulajdonságainál) fogva kölcsönhatásba természetesen  nem csak kerülni tud, hanem kölcsönhatásban is van a kozmosz szellemi erőivel is, és már csak azért is, mert a Föld is tagjának minősül az egész kozmosznak, mi, lelkek pedig testvéri rokonságát képezzük a kozmoszban élő többi szellemi, azaz szintén isteni erőnek is, ámde nem is igazán a velük kapcsolatba lépésünk lenne a mi igazi és fő feladatunk. Minden Istentől „ember” nevet kapott léleknek ugyanis ehelyett is dolgoznia kellene magán, hogy végre már kiszabadulhasson az anyag képletes fogságából, azaz, hogy isteni segítséggel a színtiszta Lét és Élet (szintén Isten) legközvetlenebb valóságába visszakerülhessen, vagyis, hogy Isten őt a Fia által oda fel- illetve visszaemelhesse a fontosabbik, és soha el nem múló valóságába közvetlenül Maga mellé. A minden tárgyban és tárgyiban, vagyis minden testben vagy formában benne rejlő szellemi életnek, azaz isteni életnek öntudatra ébredésének, és isteni öntudata tudatosodásának folyamata zajlik tehát itt a Földön az ember esetében is. (Más és még fejlettebb isteni lények is ugyanis öltenek itt emberi testet magukra, hogy ők is Istenfiaságra juthassanak.)

A szellemi minőségű „szív” és elme, vagyis a tudatos értelmes szellemi tudatnak anyagból kiemelkedése, és visszaemelése az eredete igaz szellemi lelki valóságába tehát az isteni cél, melynek megvalósításában nekünk, szellemi tudtatoknak a tudatunkkal is aktívan részt kell vennünk, vagyis tudatosan is ezen kell lennünk, amennyiben persze élni, és nem pedig helyette lelkileg és szellemileg is halni szeretnénk. Ha esetleg még mindig nem értettük volna meg, itt éppen tehát, hogy élet, vagy halál kérdésről van különösen a magunk esetében szó, mivelhogy Istennek magunkon keresztüli itt is megvalósításán, azaz itt is nyilvánvalóvá tételével már szinte egyáltalán nem foglalkozunk, hanem helyette is már csak a tárgyi testeink, újabban meg a pedig szintén mulandó fennmaradású energiatesteinknek is egészségével, és élvezeteivel, boldogságával, míg ebbe a törekvésünkbe valóban is bele nem halunk.

Pedig az Isten hasonlatosságára teremtett ember Istennek magával megnyilvánítója hivatott lenni a fizikai valóság egészében, vagyis az egész kozmoszban, avagy univerzumban. A Teremtő Isten az igazán valóságos Lényeg ki is teljesülhet tehát az emberen keresztül, természetesen az ember méretarányaiban itt a Földön is. Az embernek, vagyis a léleknek azonban, hogy ez valósággal is így legyen, a maga részéről is engednie kellene Istent a Szellemet és Lelket magában lenni, és így Isten végül már teljesen is rendbe hozván őt akár még a fizikai teste vonatkozásában is, így már tevékenykedni is fog, azaz meg fog nyilvánulni rajta keresztül is itt a mulandó világban. Az embernek a teste is tehát azért lesz beteg, mert tudatos szellemi tudatilag, vagyis az egészével nincsen rendben, azaz hiányos, töredékes, beteg, és így már eredeti teljes tisztaságát is vesztett lesz az elveszett része (a mulandó tárgyi valóságban bolyongó része) végett maga is. Újra teljessé és tisztává azonban magunktól nem tehetjük magunkat. Önmagunk ugyanis nem lehetünk képesek erre, éspedig már csak a még mindig használt jelen testi, azaz tárgyi testi gondolkodásunk végett sem. Ezt is tehát teljességgel el kellene hagynunk, és annak még csak a nyomát is ki kellene törölni magunkból, amire magunk viszont már végképp képtelenek vagyunk a jelen életünkben, és így pedig már utána sem tudjuk megtenni Isten segítsége nélkül, vagyis csak odázzuk az ezzel is Istenhez nem odafordulással még csak a lehetőségét is, hogy Istenemberré, azaz Istennek fiaivá legyünk. Így viszont Isten élő, és meg is újított, magával testileg Őt ábrázoló lelke helyett továbbra is élőhalottak, vagyis Isten szemében halott lelkek maradunk, ami halál valójában, és jobb esetben még csak az eredeti szintén teljesnek nevezhető szabadságunkban, és szintén isteni, azaz szellemi lelki képességeinkben való erős korlátozottságot jelent.

Pedig teljesen egyértelmű, hogy az előbbi hibás hozzáállásunkkal mit szalasztunk illetve halasztunk esetleg már most, vagy éppen a következő még adódó újabb alkalomkor akár már végképpen is el. Mivel ugyanis Isten kivétel nélkül minden emberben, vagyis minden szellemi, azaz isteni lélekben benne (is) van, az ember Istennel teljes egységben, és teljes értelmi és akarati egyetértéssel  is élve rendelkezhet az Isten erejével és tudásával (ami utóbbi is ereje Istennek), vagyis az ember Istennel minden eredetitől más lét és élet körülmények között is egységben (és egy közösségben is) maradva teremtő képességgel, és szintén isteni mindentudással is bírhat, mint így már a fia Istennek.  Mivel pedig minden ember Istennek gyermeke, egy embernek sem kellene emberi közvetítőkön keresztül kapcsolatban lennie az Atyjával a Mindenható Istennel, különösen nem az Istenfiasága megvalósulása érdekében, de természetesen más végett sem. Amiért azonban az emberek korszakról korszakra nem hagytak fel azzal, hogy emberi közvetítők nélkül forduljanak az Atyjukhoz, küldte Isten közénk emberek közé az Ő Őt addig soha el nem hagyó Fiát, az Őbelőle való és Ővele tökéletes egységben élő első teremtő szellemiségét, hogy az emberek ezen egymagából egymaga „szülte” Fia által visszatérhessenek közvetlenül Őmellé az igaz eredetük igaz világába, hogy aztán attól fogva már csak Őtőle és a hazájuktól is való elválás és elszakadás nélkül látogathassanak el az eredetitől más valóságokba, azaz, hogy azokban a mulandó valóságokban is éljenek ideiglenes jelleggel az azokban éléshez alkalmas, szintén mulandó, és prototípusaiban szintén Isten teremtette testekben is, ha arra  is vágynak a még jobb megismerésük végett, hogy még azáltal is fejlődhessenek, mint Istennek már „hivatalos” képviselői is. Az Isten küldte Jézus ezt nekünk szintén bemutatta, és persze azt is, hogy ez az előtte visszatérés hogyan is történik, vagyis, hogy hogyan is lesz az embernek fiából ilyen Isten szerint és kedvére való Istenember, vagyis Istennek fia.