Szinte minden ember a legfényesebb anyagi csillagként szeretne tündökölni az egész anyagi valóságot jelképező Föld közvetlen egén (az emberiség a tudati egészével képezte „égen”), …

…ámde ez az egyik létezhető leghamisabb istenkép tud csak lenni, ha ezt sikerül is elérnie az embernek. A tündöklése pedig ennek a „csillagnak” nem is lehet sokáig tartó, mert a nálánál nagyobb és erősebb hatalom hamar letaszítja onnan is, mint még csak oda sem valót.

Az ember jelenleg végesnek tapasztalja magát, és ebből az állapotából képzeli el az Istent, a legtöbbször, mint rajta kívül levő, de legalábbis rá kívülről jövően ható Hatalomként, akitől ő elkülönülten létezik, ha „Az” esetleg benne is van, akkor is. Ez az így feltételezett kapcsolat azonban még mindig dualisztikus, vagyis rengeteg ellentétes elemet, sőt Ővele való ellentétet is foglal magában. Az így elképzelt Istennek azonban az ember teljesen soha nem is tudja magát átadni, de még csak megadni sem tudja magát neki. (Ha ellenkezőjét mondja is, folyamatosan harcol ellene is, és éppen, hogy a tulajdon életéért, vagyis a testileg minél tovább fennmaradásáért. Nem ezt mondván is tehát a testét illetve anyagot hiszi, és sajnos éli is meg életnek.) Teljes és valóságos önátadás csakis tehát a nem dualisztikus Istenelképzelés alapján valósulhat meg, mert csak ez esetben szüntethető meg az ember elméje és középpontja az ego is, mely a dualisztikus gondolatokat gyártja és használja.

Isten abszolút valósága azonban nem az ego központú elme valósága, hanem a minden kettősséget, minden ellentétet, még tehát a tudást és tudatlanságot is megelőző, vagyis még ezeken is „túl” levő igaz valóság, vagyis a „Végső Valóság”-nak is nevezhető. A megnyilvánulatlan örök valóság tehát az abszolút valóság. A megnyilvánult abszolút valóság ugyanis csupán csak a kívülről látható képe a Megnyilvánulatlan Abszolút Valóságnak, mely valóságkép a lényegében ugyan egy Vele, ámde az nem „Ő” maga, hanem csak a képmása „Neki”. Mindezt a látszatra elkülönülést pedig a Nap és fénye vonatkozásában is megfigyelhetjük, merthogy ez a két minőség avagy érték sem különálló egymástól, noha külső látszatra különböznek, és különállónak is tűnhetnek egymástól. Ettől viszont a lényegi azonosságuk illetve egységük még változatlanul fennálló, azaz létező marad. (A fénysugarai egyszerűen tehát csak a kiterjedései a Napnak, vagyis azok maguk is a Nap, csak más formában, azaz „más” mint az eredeti formában.)

Isten az egész teljességének, az abszolút egészének középpontjaként és központjaként is elképzelhető Abszolút Személyével valójában tehát nem is egy rajtunk kívül álló Valaki, Aki a mi éppen jelen formai és elmebéli hasonlatosságunkra van, Akihez nekünk azért kell hangosan is imádkoznunk, hogy ezt vagy azt az anyagi dolgot adja meg nekünk, hogy elégedettek, és boldogok is legyünk. Ez ugyanis mind a mulandó elme középpontjának, az egónak kitalációja és elvárása, és nem pedig a valóságos „emberé”, aki valójában mindig is egységben van az Istennel (tehát minden, ami van, már az övé is, vagyis az „ember” nem szenvedhet hiányt semmiben sem), és akinek az Istenimádata a szintén Őtőle való szeretete és értelme egységével (a „szívével”) való már csak szüntelenül Őrá, az Ő teljes egész és tökéletes arculatára fókuszálása, miáltal Isten már benne és általa is tevékenykedik. Így, azaz csakis isteni közreműködéssel azonban az ember végül már mintegy teljesen megújult teremtő társaként teremthet (megint) Isten mellett az Ő akaratának megfelelően, Istennek, magának, és mindenkinek az együttes örömére, éspedig már bárhol és bármikor, azaz Istennek bármely léttartományában tartózkodván is. Mindig csak „jót” azaz tökéleteset teremteni ugyanis öröm és boldogság, éspedig csupa öröm és csupa boldogság. Nos hát, a magunk részéről is ilyesfélére kellene formálnunk a teljes képünket, vagyis még a megnyilvánult önvalónkat is! Ehhez azonban vehetnénk már példát akár a testtel még szintén rendelkező „Nap-bátyánktól” is! Dualisztikus Isten, azaz Szerető-Isten és Nem Szerető Isten ugyanis nincs, nem létezik! Az ilyen istenkép tehát mind hamis! Isten, ahogyan Ő valóssággal van, örökön örökké csak Szeretet-Isten a VAGYOKnak nevezte létező és élő tudatos értelmi énjének teljes egészével is, Aki Magában tehát nincsen semmi sötétség, és még csak kettősség, de két lényegűség sem.