Kapj újra szárnyra „kék madár”!

Az emberek a mai világban éppen attól sajnálják az időt, aminek révén a valóságos boldogság végre már beköltözne a szívükbe, és ott állandó lakozást is venne. Pedig az igaz szeretet lényege az, hogy mindig csak, és mindenkit egyaránt boldogít, azaz mindig csak az egyesülést, az egységet, és egyetértést keresi, mert oda akarja ajándékozni a teljes magát is, és még ezzel is csakis és mindenkit boldoggá akar tenni. Az ilyen valódi szeretetnek ugyanakkor pedig soha nincsen vége, mindig tevékeny, csak jót teremt, és még azokat is megpróbálja visszanyerni magának, akik tőle a maguk akaratából eltávolodtak. Ez a valósággal tiszta szeretet valójában tehát egy olyan végtelenül hatalmas erő, mely soha nem marad hatástalanul senkire és semmire nézve sem, viszont ő maga soha senkit nem kényszerít magához, sem erőszakkal, sem pedig anélkül, akinek ő szabad akaratot adott.

A Szeretet Istennek a Mindenható Istennek valójában tehát az a boldogság, ha a teremtményeit mindig csak boldogíthatja, és nem pedig az, ha bárhogyan is, de folyton csak bántja őket. Bántják ugyanis azok egymást eleget, és valójában ettől szenvednek, ami rossztól is viszont ez a Boldog Isten megint csak megszabadítani, megváltani akarja őket, és nem pedig örülni szeret afölött, ha azok kínban vannak.

Ha a jelen látszat azt mutatja is, soha nem az a szeretet boldogítja tehát igazán akár csak az embert is, amit az másoktól testileg kap, hanem amit magában hordoz, vagyis ami folyton csak ad. Maga is helyesen pedig az az ember szeret, aki azt a jót akarja a másik embertársának, amit Isten lát jónak, és nem pedig amit az emberek látnak jónak.

A boldogság Jézusnak isteni tanítása általi személyes munkálkodó jelenléte az emberben, vagyis az igazi boldogság soha nem a testi egészség, és a testi családtagoktól, rokonoktól („szeretteinktől”), emberektől való szintén testi szeretettség érzése! Az tehát a valóban boldog ember, aki maga is olyan, mint Jézus. Az ilyen ember ugyanis Jézusnak egyetlen cselekedetén sem botránkozik meg, hanem maga is kivétel nélkül mindent úgy csinál, mindent úgy tesz, mint Jézus. Úgy szeret, és tehát úgy boldogít is, mint Jézus, aki kizárólagosan Isten példájára teszi mindezeket is, és már csak ettől is állandóan boldog.

 Az elébb leírt valóságos boldogság ugyanakkor pedig egy szellemi tudatállapotnak felel meg, mely magasságos illetve magasztos tudatállapotnak (lét és életállapotnak) teljes és tökéletes megvalósulása egyedül csak tőlünk függ, ahogyan a pillanatnyi vagy csak rövid ideig tartó boldogságunk sem mástól vagy másoktól van függőségben, ha esetleg ezt így látjuk is a jelen látszatvalóságban (testi szemekkel látható mulandó világban) élvén. Ennek az állandó, azaz elmúlhatatlan boldogságunknak ugyanis még csak az alapja is az a hit, hogy aki az Istennel tökéletes egységben élő Jézust a Krisztust „beengedi” a „szívét”, vagyis az ő valóságos lényegi központját jelentő tudatos szellemi értelme és szeretete egységébe (a „valójában” Őt elfogadja, elismeri fölöttes Hatalomnak, Urának), és szereti is Istent a legfelsőbb és legfőbb Urat, és az Ő testileg képe Fiát, mint Isten utáni Urát és Barátját, annak minden javára válik, bármi is történik itt az anyagi valóságban vele. Ez egyébként a megváltásnak is lényege. Elég tehát, ha élő, azaz megcselekedett hittel hisszük, hogy van Isten, és csak Jó (Tökéletes) az Isten, és a Boldognak is nevezhető Isten a Tökéletes mindent úgy fog intézni, hogy az az Ő gyermekeinek mindig csak a javára váljon, még ha az itt látszatra rossznak tűnik is. A bennünket ért rosszban is tehát meg kell tudnunk látnunk, hogy az valójában jó nekünk, mert csakis általa kerülhetünk minél nagyobb boldogságba, vagyis minél tökéletesebb egységbe Istennel. Az tehát nekünk, bármilyen szörnyűségesnek is tűnik, soha nem lehet rossz, amit Isten megenged, hogy megtörténjen velünk. Így pedig minden sorscsapás, vagyis minden legnagyobb szerencsétlenség is csak egy érlelődési lehetőség, szó szerint is boldogulási lehetőség a szabad „repdeséshez”, a korlátlan szárnyaláshoz, teljes és korlátlan szabadsághoz szokott lélek számára. Ezekben is tehát meg lehet látni Isten „kezét” (Ővele egy Tudatát), amivel Ő úgy kormányoz, hogy a szellemi lélek mivoltunknak, akik valósággal vagyunk, még ezek is csak az előnyére, vagyis a folyamatos előbbre jutására legyenek. Aki pedig másokat bánt, másoknak rosszat okoz, az magát bántja, vagyis végül magára fog szerencsétlenséget, boldogtalanságot hozni, magát fogja akár már végérvénnyel is elmarasztalni! Az ember így maga írja az egyre nyomorúságosabb sorsot magának, ami viszont realizálódhat csak a teste halála után is, vagyis nem feltétlenül a jelen (maga szerint boldognak látott) életében következik be, hanem csak azt követően egy másik, még ennél is alantasabb léttartományban, azaz valahol mélyen a föld alatti létszinten, ahonnét már nemigen van, vagy esetleg már nincs is visszaút.

Az istenien ártatlan, azaz mindig csak boldogító életet élés helyett itt szinte valamennyien az elébb írt ártalmas életet élvén, nem csoda tehát, hogy még mindig nem láthatjuk a boldogság „kék madarát” a világban szárnyalni. Az ő „tollát” ugyanis az igaz és tiszta önzetlen szeretet, szerénység, szelídség, engedelmesség, igaz hit, és az alázat színei borítják. Ilyen „színes tollakkal” kellene tehát rendelkeznie, ezekkel kellene ékeskednie az embernek, ha maga is valóban boldog, azaz valósággal boldog akar lenni, és nem folyton már csak a földi boldogság, az anyagi boldogság, a mulandó boldogság, testi boldogság után sóvárogna.

Az embernek, azaz Isten szellemi lelkének tehát a mai korban is már  egyáltalán nem földi (anyagi) boldogság után kellene sóvárognia, hanem sértetlen és megsérthetetlen, tulajdon önmagából újjászülető, csakis képletes értelmezésű „főnixmadárként”, vagyis még a kék ég is szimbolizálja isteni boldogság és szabadság „kék madaraként” kellene kikerülnie a megégett világi nézeteknek és előítéleteknek tüzes hamvából, és felszállnia a „magas égbe”, mint a mindennél hatalmasabb Teremtő Istennek tökéletes szellemi alkotása, azaz isteni örömmel és boldogsággal, és persze isteni szeretettel is teljes, teljesen szabad, Őrá az Igaz Szeretetre egy az Egyben hasonlító „szellemi gyermeke”.

Kívánom neked, hogy repülj te is megint teljesen szabadon „kék madár” az örökké jó létben örök boldogsággal, és örök egészséggel (is), mert ezt a te Atyád soha nem akarja másképpen! A „szárnyra kapott”, azaz mintegy már újra is önfeledt „repdesésbe” fogott „kék madár” az isteni boldogsággal és örömmel is teljes, teljességgel szabad szellemi lelke Istennek a Tökéletesnek, aki „szabad madár” már újra egy akaraton is van Istennel, azaz már csak Isten akaratában és Isten akaratával létezik és él. Így létezik és él tehát a szellemi lélek soha többé nem elkülönülten Istentől, hanem Istennel örökké tökéletes egységben, és ugyanakkor együtt is él Istennel az Övével egyező szabadságban és szabadsággal, és így Istentől az Ő állandó jelenlétében még a teljesen önálló életet is megkaphatja. (Jézus nekünk még erre az utóbbira is példa, de elég lenne nekünk most még csak annyi is, Istennek újra szabadon szárnyaló „kék madarai” legyünk Ő és Fia által, örökké hálával érte Őnekik.)